Keserédes Érintés

 1.Fejezet

Az új suli

A napsugarak lágy simogatására ébredtem. Morgolódva kászálódtam ki az ágyból majd a szekrényhez vánszorogtam. Kivettem a mai ruhámat. Választásom egy kék félvállas felsőre esett és egy fekete farmerra. Magamrarángattam az öltözéket majd lassan elbattyogtam a fürdőig. Belenéztem a tükörbe egy meggyötört karikás szemű lány nézett vissza rám. Szörnyűlködtem a látványtól. Egy kis smink mindent megold-gondoltam magamban majd a neszeszeremért nyúltam. Egy kis alapozóval elfedtem a karikákat majd egy kis hideg víztől felfrissülten baktattam le a lépcsőn. Az orromat palacsibta illat csapta meg. Utam a konyhába vezetett ahol egy tálon pár darab meleg palacsintát taláktam mellette pedig gyümölcslevet. "Anyu" mindig meg tud lepni valamivel. A szám akaratlanul is mosolyra húzódott. Megettem a finom reggelit és utána megmostam a fogam. Felvettem a csizmát és a fekete bőrdzsekimet. Mgamra kaptam a táskám majd lassú léptekkel elindultam a suli felé. Ránéztem az órámra 07:45. Van 15 percem beérni suliba. Kicsit megszaporáztam a lépteimet és lehajtott fejjel mentem tovább. Régen az árvaházban nem voltak barátaim. Mindenki piszkált és vert. Ezután iszonyatosan elzárkóztam az emberektől. Bár szerenycsésnek mondhatom magamat mert volt valaki aki mindig megvédett. A neve Ken volt. Őt öt évvel hamarabb vették ki az intézetből mint engem. Ha jól tudom a mostani apja katona ezért nagyon keményen bánik vele. Képzelhetitek hogy életem legrosszabb évei voltak amiket Ken nélkül kellett töltenem. Gondolatmenetemet egy ütközés szakította meg. A lökéstől el is estem a térdem pedig felhorzsolódott.

-Én...öö...sajnálom...legközelebb...jobban ...vigyázok.-mondtam alig hallhatóan. Ránéztem az előttem álló fiúra. Haja barna volt és itt-ott kócos. Szemei zölden csillogtak a napfénytől. Pont mint Kennek. Fekete atlétát viselt. Felette egy szétgombolt rövidujjú ing volt. Nadrágja terepmintás színnel büszkéskedhetett. Nyakában egy ugyanolyan lánc lógott mint nekem. Ezt adta nekem Ken mikor elment. Ő az.

-Ken?-suttogtam. Az egyik kezével felsegített majd jó szorosan megölelt.

-Hiányoztál Zakuro.-mondta halkan. Illata férfias de mégis édes volt. Szorítása gyenge de határozott. Boldogan fúrtam a fejemet a fiú mellkasába. Hirtelen melegség töltött el. Miután elváltunk egymástól mélyen a szemembe nézett.

-Mi szél hozott ide?-mosolygott.

-Ide fogok járni...-mondtam egy halvány mosoly kíséretében.

-Ez egyszerűen csodálatos!Én is ide járok!-lelkendezett.

-Na és akkor...izé...körbevezetsz?-hajtottam le a fejemet.

-Ez nem is kérdés!-karolt át. Lassan mentünk szorosan egymás mellett. Megmutatott minden helyet bár nekem legjobban a kertész klubb tetszett. Itt el tudtam merülni a gondolataimban és a gyengéd szellő még egy lapáttal rátett a csodálatomra. Miután végeszakadt a körbevezetésnek bementünk az osztályba. Ő felajánlotta hogy mellém ül én pedig boldogan fogadtam el az ajánlatát. Egész órán beszélgettünk és leveleztünk. De mikor már nagyon kitört belőlünk a röhögés ezért Mr.Faraize kiküldött minket a folyosóra. Ezen mégjobban elkezdtünk nevetni de mikor lecsillapodtunk visszamentünk a terembe. Pár perc múltán kicsengettek. Végre! Kajaszünet!!!!!

-Van kedved velem enni?-mosolygott rám Kentin miközben a táskájában matatott.

-P-Persze...-mondtam elpirulva. Csendben sétáltunk egymás mellett. 

-Miért viselkedsz ilye furán?-törte meg a csendet.

-Mi?Én csak annyira örülök hogy végre itt vagy nekem.-mondtam a végét suttogva. 

-Én is örülök!-nevetett. Miután becsengettek mi is elindultunk az osztály felé. Nekem még gyorsan el kellett mennem wc-re Kentint pedig előre küldtem hogy falazzon nekem. Éppen mikor sétáltam ki a wc-ből hangokra lettem figyelmes. A szekrények felől jött. Megdobbant a szívem. Valaki sírt. Hangtalanul lépdeltem a folyosón. Az egyik szekrény mellett egy fiút pillantottam meg. Fekete haja a szemébe lógott. Gyönyörű tengerkék szemei csillogtak a könnyektől.

 Mikor meglátta hogy felé közeledem gyorsan letörölte könnyeit és megpróbált felállni. Sikertelenül. A sírástól teljesen legyengült. Elkaptam a kezét még mielőtt visszaesett volna a földre. Szívem még mindig hevesen dobogott. Fájt a lelkem amiért így kell látnom.

-J-Jól vagy?-térdeltem le mellé.

-N-Nem.-dadogta. Megfogtam a kezét majd szorosan magamhoz öleltem. Nem tudom miért tettem. Egyszerűen csak olyan gyengének és meggyötörtnek látszott. Hiába nem ismertem mégis kötelességemnek érztem hogy megnyugtassam. Fejét a vállamra hajtotta és kitört belőle a sírás. Erősen magához szorított. Mikor megnyugodott hátrált tőlem majd a szemembe nézett. Fájdalmasan felnevetett.

-Még nem is ismerlek.-szipogott. A szám akaratom ellenére is mosolyra húzódott.

-Oké, a nevem Zakuro.-mosolyogtam.-Benned kit tisztelhetek?

-A nevem Armin.-villogtatta meg fehér fogsorát.-Na és kedves Zakuro nem lenne kedved ma délután eljönni velem egy videójátékboltba.

-De szívesen elmegyek...nem is tudtam hogy szereted a videójátékokat.-suttogtam.

-Nagyon is miért te nem?-komorodott el.

-De én is szeretem őket.-vigyorogtam. Erre a kijelentésre egy csapásra felvidult. Majd ekkor rájöttünk hogy óra van. Lélekszakadva szaladtunk be az osztályba.

-Elnézést a késésért tanárnő!-lihegtem.

-Most az egyszer elengedem magukat de többször ne forduljon elő!-fenyegetett.

-Köszönjük!-hangoztattuk kórusban. Mondtam Arminnak hogy nyugodtan üljön mellém. Ő szívesen elfogadta az ajánlatot. Egész órán a PSP-jén játszottunk. Kentin egész végig minket bámult. Állandóan elszomorodott ha ránk nézett. Mi baja van? Az óra nagyon hamar eltelt. Mikor kicsengettek a diákok egy embereként sóhajtottak fel. Kentin odajött a padomhoz.

-Délután eljönnél velem moziba?-kérdezte kipirulva.

-Sajnálom de megígértem Arminnak hogy videójátékboltba megyek vele.

-Mondd csak!Mióta vagytok ennyire jóban?-komorodott el.

-Miért érdekel?-kérdeztem közömbösen.

-Azért mert nem akarom hogy elvegyen tőlem!-kiabált. Erősen magához szorított. Arcomat a mellkasába fúrtam. Nagyokat szippantottam férfias illatából. Gyengéden az ingébe markoltam.

-Nem akarlak elveszíteni...-suttogta. Furcsa érzés kerített hatalmába. Nagyon szeretem őt. Mindig is csak ő volt nekem. Olyan mintha a bátyám lenne.

-Ennyire jó az illatom?-tolt el nevetve magától.

-Hát eléggé.-pirultam el.

-Jó de ígérd meg hogy a holnap délutánt velem töltöd!-mosolygott.

-Úgy érzem ez elfogadható ajánlat.-vigyorogtam. Gyengéden megpuszilta a homlokomat majd elment a barátaihoz. Nem is ismerek itt olyan sok embert. Úgy érzem itt az ideje ismerkedni! De mégis kivel? Gondolatmenetemből egy lány hangja zökkentett ki. 

-Héj új lány!-kiabált. Hátrafordultam. Egy gyönyörű fehér hajú lányt pillantottam meg. Éppen felém futott.

-Üm,szia.-köszöntöttem.

-Heló csajszi!Az én nevem Rosalya de szólíts csak Rosának! És te?-mosolygott. Milyen szép lány!

-Zakuro vagyok mit szeretnél?

-Hát...szombaton pizsipartit szervez Melody és örülnénk ha eljönnél!-felelt majd a kezembe nyomott egy lapot. Szombaton lesz 19:00 órától nagyon jó az időzítés.

-Köszi, ott leszek. Elköszöntünk egymástól. Barát keresés kipipálva! Gondolataimba merülve sétáltam végig a folyosón mikor nekiütköztem valakinek. Az eséstől felhorzsoltam a térdem és a fejemet is bevertem.

-Úristen! Jól vagy?-hajolt felém egy fiú. Fehér haja gyengéden omlott felemás színű szemeibe. Látszott rajta az aggodalom.

-P-Persze j-jól vagyok.-dadogtam. Megpróbáltam felállni de nem ment. Visszaestem. Ezek voltak az utolsó gondolataim. Minden elsötétült és elájultam. Egy hang ébresztett fel. Lassan felnyitottam szemeimet. A földön feküdtem. A karjaiban tartott az előbb látott fiú. Rámnézett, elmosolyodott majd ajkait az enyémekre tapasztotta. Nagyot dobbant a szívem. Egy kisebb fajta extázisba estem.

-Mit művelsz?-szedte le rólam Kentin. Nem akartam hogy verekedjenek. Utálom az erőszakot.

 -Én csak...-mentegetőzött. Kentin behúzott neki egyet. A fehér hajú fiú a földre esett. Felhúzott a földről majd elkezdett húzni az udvar felé. Kikaptam a csuklómat a kezéből. Felém fordult. Arcáról gyűlölet és aggodalom sugárzott.

-Mi az?-kérdezte.

-Miért rángattál ki az udvarra?Segítenünk kell annak a fiúnak!-vágtam vissza.

-Óh szóval nem is tudod a nevét de smároltok!-kiabált.

-Nem én akartam!-ordítottam. Szemeim megteltek könnyel.

-Akkor?-tárta szét a karjait. Elmeséltem neki mindent.

-Értem...akkor meg is érdemelte amit kapott.-mosolygott gonoszan. Elkezdett csörögni a telefonom. Felvettem.

-Halló?-szóltam bele a készülékbe.

-Gyere a parkhoz.-mondta egy fiúhang.

-Armin?

-Nem a nagyanyád persze hogy én vagyok.

-Oké megyek.-válaszoltam majd letettem a telefonom.

-Ki volt az?-kérdezte Kentin.

-Armin.-mosolyogtam. Elköszöntünk egymástól majd a park felé vettem az irányt.